A Fogolykiváltó Boldogasszony kilencede
Mária az , aki legyőzi a gonoszt, egyszerűségével, alázatosságával, bűn nélküliségével, hatalmas fegyverével, állhatatos élő hitből fakadó imádságával. Őt imádkozó mindenhatóságnak is nevezzük, hiszen Istennél mindent elnyerhet. Leginkább azért könyörög, hogy az emberek megtérjenek. Szent Fiának vére, keresztáldozata ne vesszen kárba, a bűn bilincse lehulljon a lelkekről, helyet adva a kegyelmi élet csodálatos szépségének, gazdagságának. Ezért kérjük bizalommal az Ő segítségét kilenc napon át könyörögve, esdekelve.
Bűn nélkül fogantatott Szeplőtelen Szűz Mária ! Könyörögj érettünk, szegény bünösökért, most és halálunk óráján Amen.
Mária Hálaéneke
Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Tekintetre méltatta alázatos szolgálólányát:
Íme, ezentúl boldognak hirdetnek
az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem Ő, aki Hatalmas.
Ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre
megmaradt irgalma azokon,
akik Istenfélők.
Csodát művelt erős karjával:
a kevélykedőket széjjelszórta,
hatalmasokat elűzött trónjukról,
kicsinyeket pedig felmagasztalt:
az éhezőket minden jóval betölti,
a gazdagokat elbocsájtja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét Izraelt:
megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért,
Ábrahámnak és utódaiknak mindörökké"
De profundis
A mélységből kiáltok, Uram, hozzád,
Istenem, figyelj a szómra!
Fordulj felém, és hallgass figyelmesen
könyörgésem hangos szavára!
Ha bűneinket ,Uram felrovod,
Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek,
ezért félve tisztelünk téged.
Remélek az Úrban, benne remél a lelkem,
és bízom ígéretében.
Lelkem várja az Urat,
jobban, mint éji őr a hajnalt.
Bizony, jobban, mint éji őr a hajnalt,
várja Izrael az Urat,
mert az Úrnál van az irgalom,
és bőséges a megváltás nála.
Választott népét Ő váltja meg
minden bűnétől.
Könyörgés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.