2017. május 8., hétfő

Apáca lesz a mexikói szépségkirálynőből

“HA ISTEN HÍV, MINDENRŐL GONDOSKODNI FOG”

Esmeralda Solís Gonzáles egy fiatal mexikói nő, akit tavaly még városa szépségkirálynőjének koronáztak – mostanra pedig csatlakozott az Oltáriszentség Klarissza Misszionáriusai Kongregációhoz, amely egy missziós munkát végző női szerzetesrend. A rend többek között kórházakat, iskolákat tart fent és fiatalokkal foglalkozik világszerte.
A húszéves lány nem mindennapi története a Miss Mexico Facebook oldal egy posztjából indult majd végigturnézta az egész internetet. A katolikus családban nevelkedett Esmeralda elhagyva táplálkozásszakértői karrierjét jelenleg a kongregáció egyik kolostorában él, Cuernavacában, Morelos államban.
“Boldog voltam mindenemmel, amim volt, de ez a boldogság nem hasonlítható ahhoz, amelyet Isten helyezett el a szívemben.”
Hivatása, ahogy elmondta, mindig jelen volt az életében, mint egy “kis tüske”. Felismerte, hogy teret kell adnia a mindennapjaiban annak, hogy megtudja, mi Isten terve vele. A hivatástisztázás folyamatában voltak félelmei és kétségei is, de az Úr szeretete segített átlendülni minden kedvtelenségen.
Esmeralda azt üzeni a fiataloknak, hogy bármilyen hivatást is válasszanak, nehézségekkel fognak találkozni, “de ha mész és megfogod Isten kezét, mindig képes leszel megtenni a következő lépést”. Az ifjú novícia kiemelte, hogy “igaz, hogy az a valóság és látszólagos boldogság, amelyet a világ kínál, nagyon vonzó,  de arra kell szegezzük a tekintetünket, ami megmarad”.
“Nem szabad félned. Ha Isten hív, mindenről gondoskodni fog. Csupán annyit kell tenned, hogy békével, örömmel és bizalommal fogadod.”

777 

Ha téged is érdekel a szerzetesi hivatás, ezek a linkek érdekelhetnek:

Papok, hordjátok a reverendát!

A tiszta férfiúság


Az oldalon megjelenő hirdetésekből befolyó, - kattintások után - járó összeget  a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánljuk fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések