A Szépszeretet Anyja (1. rész)

Kedves Hallgatóim! Kétféle fajtája van a vallásos embernek. Az egyik csak félig-meddig, csak - úgy - valahogyan szereti az Úristent. Ez a gyakori eset. A másik az a ritkább, talán azt mondhatnám, nagyon ritka eset, amikor valaki teljes szívéből szereti az Úristent. 

Az első fajtának a típusa a gazdag ifjú. Az evangélium elbeszéli, hogyan ment el Jézushoz és kért tőle felvilágosítást. Mikor megkapta a választ, hogyan lehet itt a földön tökéletes, akkor a gazdag ifjú elszomorodott, mert eszébe jutott gazdagsága, kényelme, jóbarátai, pompás asztala, könyvei, műveltsége, amelyeket mind el kellett volna hagynia Istenért. Mivel azokat is szerette, tehát a gazdagságot, a könyveket, a műveltséget, a jólétet, a jó asztalt, a jóbarátokat, a szívét megosztotta, azért nem követte Jézus Krisztust.

A második fajtának a típusa az apostol. Csak egy szó: kövess! s a leendő apostol otthagyja házát, családját, otthagyja munkaszerszámait, mindazt, amivel eddig rendelkezett s amit magáénak mondott és megy Jézus után. Az apostol teljes szívéből szerette az Úristent. És amikor a Szentlélek a Szentlélek Úristen reászállt lelkére, az életet is odaadta az ő Uráért, Istenéért, mert teljes szívéből szerette Urát, Istenét. Mondom, az egyik fajta csak - úgy- valahogyan szereti az Úristent, a másik pedig teljes szívéből. Ez éppen olyan dolog, Kedves Hallgatóim, mintha valakinek gyümölcsöt fástól együtt, szóval mindenestől, az nagy ajándék, összehasonlíthatatlanul nagyobb, mintha csak gyümölcsöt adunk.

Megosztott szív!! Milyen messze vándorol, mennyire mögötte kullog a teljes szívnek, az egész szívnek. Milyen nagy különbség, ugyebár, Kedves Hallgatóim, részt adni és egészet adni! Milyen nagy dolog az, ha én a szívemet egészen odaadom valakinek, akit én szeretek, mintha csak annak egy részét adnám oda, a többit pedig szétosztanám másokkal!

Két ember ült egyszer egy barátságos asztalnál s lelkesedéssel beszéltek a szigorú szerzetesi életről. Mindkettő dicsérte azt az életet, amelyet még nem kóstolt meg, de amelyet mind a kettő szeretett volna megízlelni. Az egyik dicsérte nyakra-főre, szinte dalolt arról a csodálatosan szép szerrzetesei életről, a gyönyörű, de egyszerű celláról, a nagy önmegtagadásokról és mindenekfölött az istenszeretetről, amelyet úgy mutathat ki az ember, hogy lemond mindenről. 

Édesen folytak ajkáról a szavak, a másik szinte ámulva hallgatta. És mégis úgy történt, hogy az, aki olyan ékesen beszélt róla, sajnálta az állását, sajnálta a tekintélyt, sajnálta otthagyni az emberek megbecsülését, azt a karriert, amelyet még elérhetett volna majd az életben; míg a másik, aki kevesebbet beszélt, de mélyen szerette az Úristent, teljes szívéből, aki teljesen odaadta a szívét Neki, - az belépett a szerzetbe. Ugye nagy különbség, Kedves Hallgatóim, teljes szívet adni az Úristennek, vagy annak egy részét adni oda, tehát csak - úgy - valahogyan szeretni Őt!

(Mária kezében - Szentbeszédek.

Előadta: P. Marcell kármelita

Kiadja: Kármelita Zárda, Győr, 1940.)