A mi feladatunk a nagyon szegény családból származó, szociális árvák nevelése. Vakációkor a gyerekek - hiába szegények - hazavágynak. Gondoltam karácsony előtt egy napon, hogy elviszem a három gyereket haza a szüleikhez, hogy látogassák meg őket, és este majd visszahozom mindet Dévára.
Nem volt bevezetve a garázsba a villany - ahol laktak - két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban három gyerek az anyukához bújva. A plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek, mint egy-egy gyémánt csillogtak. Ez a kép fogadott, amikor este elmentem a családhoz, hogy visszavigyem a gyerekeket az alapítványhoz. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra készülődtek volna. Az apuka az ágy mellett állt, tördelte a kezét, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy „Gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!“ Tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók… És akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?“ Éreztem, hogy megáll bennem valami. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más… És messzemenően az édesanya volt a nyerő!
A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpuszild, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Arra van szüksége, hogy a szemébe nézz, törődj vele, átöleld, az öledbe ültesd, hogy megpuszild.
Ez a történet megerősített abban a hitben, hogy a gyermeki szeretet a legerősebb és legnemesebb emberi szeretet a világon.
Kívánom, hogy családjaikban is a karácsonyvárással a meghitt közös perceket gyűjtsük, ne pedig a pénzért megvásárolható és eldobható limlomokat, tárgyakat.
Szeretettel , Csaba testvér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.