Tényleg mindig némák a karthauziak?

Pár évvel ezelőtt lehetőségem nyílt, hogy meglátogassam egy barátomat Itáliában. Tamás nálam valamivel fiatalabb, lelkesedő, mély hitű fiatalember. Korábban ferences volt itthon, a noviciátus után még Szegeden tanult teológiát. Belső keresése nem maradt abba sosem s így talált rá a vágyott szerzetre, a karthauziakra. Látogatásom hírére további három barátja címét írta meg nekem, hogy fogjunk össze s együtt keressük meg őt. Így is történt azon a nyáron. Útközben megálltunk egy másik, szlovéniai kolostoruknál, Pleterjében is.

Mindkét kolostor jellemző módon a közeli városon kívül található. Így tudják megőrizni a csendet, amire nagyon vigyáznak. Szemlélődő, remete rend a karthauzi. Alapítója Szent Brúnó kölni származású kanonok, aki első társaival 1084-ben, a La Chartreuse nevű völgyben alapította meg első kolostorát. Életük egyetlen célja: Isten. Őt keresi a karthauzi a cella magányában, olvasmányaiban, a zsolozsmában és a munkában. Szolgálatuk nem látható, külső tevékenység, hanem egyetemes jellegű, az egész emberi nem üdvösségére szolgál. Napirendjük igen szigorú: éjjel is felkelnek éjfél után zsolozsmázni, emellett a nap folyamán is többször imádkoznak magányosan cellájukban. A munka idejét kertjükben vagy a közösen művelt földön ill. műhelyekben töltik. Jelmondatuk egyszerű: Stat crux dum volvitur orbis – A kereszt áll, míg a világ forog.

Barátunk, akit négyen látogattunk meg Olaszországban, Lucca mellett él Farneta kolostorában. Három napot voltunk ott, addig ő engedélyt kapott, hogy többször velünk lehessen. Sokat beszélgettünk sőt kirándultunk is a környéken. Külön vendégházban laktunk. Az egyik szerzetes testvér gondoskodott rólunk. Mint kiderült, külön hozatták nekünk a városból a felvágottat és zöldségeket, mert maguk mást, sokkal egyszerűbb ételeket esznek.

Részt vettünk a liturgián is naponta: a szentmisén reggel s a közös zsolozsmán is. Éjjel is felkeltünk többen, hogy megtapasztalhassuk az éjszakai zsolozsmázás mély lelkületét. Jómagam egy ízben beülhettem a szerzetesek közé éjjel zsolozsmázni. A falnál lévő padokban, a stallumokban ültünk s hárman olvastunk egy óriási pszaltériumot, latin nyelvű zsolozsmás könyvet. A zsoltározás előtt, ahogy bejöttek a testvérek a templomba, egymás kezébe adták a harangkötelet, úgy szólt a kis harang, jelezve a világnak, hogy most kezdődik érte az imádság. Mély élmény volt ez, hogy ők naponta, rendszeresen így adnak jelt imájukról, életükről a környéknek. Mindenki tudhatta, hogy érte avagy helyette is imádkoznak a karthauzi szerzetesek.

Vendéglátónk végigmutatta a kolostort is, mely tipikus épület: két nagy udvar, melyeket a kis szerzetesi cella-házikók kereteznek. Minden szerzetesnek saját háza van egymás mellett. A házban hálószoba, ima- és dolgozószoba, a tetőtérben favágó és megmunkáló műhely. Itt készíti elő télen a tűzifát, amivel a kis kályhát fűtheti. A házba csak a villanyáram van bevezetve, hidegvízcsap pedig az előtérben található. Egy fürdőháza is van a kolostornak, ahol meleg vízben tudnak mosakodni ill. ott van a hajnyíró műhely is.

.

Azt tartják róluk, hogy egyáltalán nem beszélnek, ők a “néma barátok”. Ez nincs teljesen így, hiszen igen embertelen volna beszéd nélkül élni. Hetente egy nap a kiránduló nap, amikor egy kiadós séta keretében van módjuk a testvéri beszélgetésekre. Közösségi találkozót évente csak kb. 3-4-szer tartanak, főleg az ünnepekkor. Közösen is csak ünnepi alkalmakkor étkeznek a díszes ebédlőben, amúgy mindenki egyedül étkezik naponta a cellájában. Az ételt egy testvér osztja ki minden házikóhoz, egy tálcán beteszi az ajtók melletti kis zsilipbe. A szerzetes onnan veszi be magának az ételt.

Beszélgetni még más alkalommal is lehet sőt kell: különösen a növendékeknek, akik teológiát tanulnak a kolostorban és a tanárokkal beszélgethetnek. A másik fontos alkalom a lelki beszélgetés, amit mindenki a lelki vezetőjével folytathat rendszeresen. Nagyon ellenőrzött így a lelki élet, hiszen életük leginkább erre a területre csupaszodik le. Nagyon komoly hivatással és benső elkötelezettséggel tud egy szerzetes megmaradni boldogan ebben az életformában.

Zárásképpen egyet mindenképpen elmondhatok: mindkét karthauzi kolostorban boldog emberekkel találkozhattam. Másoktól már korábban hallottam, hogy ezek a szerzetesek mindig mosolyognak… A bennük felnövő benső béke, derű és imádság ül ki az arcukra. Barátom, akihez mentünk, még csak öt éve él ott közöttük, de nagy benső békében és vidámságban találtuk őt.

(Medgyessy László teológus beszámolója nyomán Római Katolikus Blog)

Még több érdekesség a karthauziakról ITT.