2016. május 23., hétfő

Egy ördögűző a medjugorjei jelenésekről

Megbocsáthatatlan, ha a keresztények nem vesznek tudomást a medjugorjei jelenésekről – nyilatkozta Gabriele Amorth római exorcista, aki a fejét csóválja azokra, akik „megvárják, míg az egyház nyilatkozik”. A papokra és püspökökre is neheztel, mert szerinte közönyösek a medjugorjei gyümölcsök láttán is, sőt egyenesen árulást emleget. Szerinte azok a keresztények, akik nem hajlandóak tudomást venni a medzsugorjei történésekről, nem különböznek a pogányoktól. Mindezt az ördögűző atya az olasz Mária Rádiónak mondta el.
Gabriele Amorth 1925-ben született, 1954-ben szentelték pappá, 1986-ban lett hivatalos exorcista. Mintegy 20 éven keresztül volt a római egyházmegye fő exorcistája. 1990-ben megalapította az Exor­cis­ták Nem­zetközi Szövetségét, amely­nek elnöke volt nyugdíjba vonulásáig (2000), s élete végéig tiszteletbeli elnöke marad. Az évek során megszerette Medzsugorjét, a sátán elleni hatalmas erődítménynek nevezte a helyet.



Gabriele Amorth Szűz Mária augusztus 25-i med­zsu­gorjei üzenete kapcsán nyilatkozott. Az üzenet így szólt: „Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok és böjtöljetek a szándékaimra, mert a sátán szeretné megsemmisíteni tervemet. Itt kezdtem el, ezzel a plébániával, és meghívtam az egész világot. Sokan válaszoltak, de óriási azok száma, akik nem akarják meghallani, sem elfogadni hívásomat. Ezért ti, akik igent mondtatok, legyetek erősek és elszántak. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” „Mily keserű, milyen keserű volt a Szűzanya utóbbi üzenete augusztus 25-én” – mondta Amorth. „Nézzük csak, elég szomorú ez a mérleg! Több mint 30 év után! Ha a pogányok nem hallják meg a Szűzanya szavát, azt meg tudom érteni. De hogy a keresztények nem, az megbocsáthatatlan. Legyetek keresztények!”
Gabriele Amorth kötetei nemzetközi könyvsikernek számítanak. Mégis, tapasztalatának megfelelően a Med­ju­gorje iránti közömbösség távolabbra mutat: „Éppen a papok és püspökök azok, akik még csak hallani sem akarnak róla. Nem azért, mert elmentek oda és a tapasztaltak nyomán becsületesen döntést hoztak volna a saját szemükkel látottak alapján! Pedig az evangélium világosan megmondja nekünk, hogyan kell a szellemeket megkülönböztetni! A gyümöl­cséről ismerhetjük meg a fát! Végtére is ez a fa harminc éve hoz kifogásolhatatlan gyümöl­csöket. Szentgyónások, megtérések, hivatások, mindenféle kegyelmek! Több mint harminc éve!” – emlékeztetett Amorth a Mária Rádióban. „Az Ószövetségben Isten prófétákat küldött, hogy figyelmeztesse a zsidó népet hűtlenségére. Most itt figyelmezteti a keresztény népet az ő hűtlenségére, a papokat is. Isten az ő anyját küldi hozzánk immár harminc éve. Lehetséges, hogy a nép még nem hallotta meg? És az a nép, amelyik azt hiszi magáról, hogy annyira intelligens, azt mondja, vár, amíg az egyház jóváhagyja? Együgyűek!” – mondta Gabriel Amorth.




Átlagosan évente egymillió szent ostyát vettek magukhoz az áldozók Medjugorjében az elmúlt harminc évben. Több mint 500 ember állítja, hogy gyógyíthatatlan vagy végső stádiumban levő betegségéből meggyógyult Medju­gor­jéban. Körülbelül ugyanannyi pap vallja, hogy itt kapta hivatását. Medjugorje első 30 évének gyümölcseit igazolta Marija Dugandzic plébániai levéltáros a statisztikai adatok sorolásával, s mindez egy olyan plébánia „termése”, amelynek hívő létszáma nem haladja meg a 4000 embert. Dugandzic statisztikája értelmében a gyümölcsök: 27 millió szentáldozás, 540 000 bíboros, püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő látogatott oda, 532 orvosilag dokumentált gyó­gyulás történt, 520 férfi lett pap, 123 nő választotta a szerzetesi hivatást.
Barbara Camenga (www.medjugorjetoday.tv)



1 megjegyzés:

  1. Most, Amorth atya hitelessége és tiszteletreméltósága alapján fogadom el Medjugorjét, amely eddig távol állt szívemtől, és nem éreztem hívást oda, olvasás és imádság után sem. Szent Szűz Anyám, bocsásd meg, ha késlekedtem!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések